Főoldal

A szalagos varánusz a pikkelyes hüllők rendjének, a gyíkok alrendjének és a varánuszfélék családjának tagjaként széles körben elterjedt faj. India legkeletibb szárazföldi részétől és a kínai Guangxi és Hainan tartományoktól az Indiai Óceán szigetein keresztül egészen Ausztrália északi részéig a vízparti élőhelyek lakója. 

Ez magába foglalja Bangladest, Srí Lankát, Minamart, Thaiföldöt, Kambodzsát, Malajziát, Indonézia szigeteit és a Fülöp szigeteket is.

Előhelyei ugyanolyan típúsuak, mint a 104. részben bemutatott nílusi varánuszé.

Elsősorban édesvízi és brakkvizes élőhelyeken él, tengerszint feletti 1800 méterig.

A varánuszok családjába közel 80 faj tartozik.

Tudományos neve a varanus salvator, és öt alfaja van.

A nominális alfaj a varanus salvator salvator, vagyis az indiai szalagos varánusz, amelyet Josephus Nicolaus Laurenti olasz származású osztrák zoológus és természettudós írt le elsőnek a tudomány számára 1768.-ban. 

Számos természetes élőhelyen él, bár túlnyomórészt őserdőkben és mangrove-mocsarakban, de emberi települések közelében is tanyázhat. Alkalmazkodik és szépen gyarapodik a mezőgazdasági területeken, valamint a csatornarendszerrel rendelkező városokban, például Srí Lankán, ahol nem vadásznak rá. 

Vadászik madarakra, halakra, kisebb gyíkokra, békákra, nagyobb rágcsálókra, pl patkányra, ugyanakkor a mangrove mocsarakban élő nagyobb rákokra és kígyókra is, de megeszi a haltetemeket is, és az emberi települések közelében nem veti meg a baromfiudvar lakóit sem, beleértve a macskákat és a kutyákat, ugyanakkor táplálkozik teknősökkel, fiatal krokodilokkal és krokodiltojással.

Áldozatát fogai közé szorítja és addig csapkodja, amíg az él, utána pedig ha tudja, egészben nyeli le.
Megfigyelték azt is, hogy pl. a harcsát emlőshöz hasonló módon eszi, azaz mellső mancsával tartja, fogaival darabokat tép ki belőle, és különböző részenként szétválasztva fogyasztja.

Ha megzavarják, vízbe menekül, ha elfogják, fogaival, karmaival és farkával védekezik. 
Ez durva védekezés is lehet, ugyanis egyes alfajai akár 3 méteresre is megnőhetnek, és ennek a három méternek nagyjából 60%-a a farok.

Harapása is súlyos sérülést okozhat, ezért óvatosan kell bánni vele.

Kitűnő úszó és egy levegővétellel akár 30 percig is kibírja a víz alatt.

Magyarországon a Pécsi Állatkert és Akvárium-Terráriumban láthatunk szalagos varánuszt.

További információkért és érdekességekért nézd meg az alábbi videókat magyarul vagy angolul!

🦎Állatbemutató #132 | Szalagos varánusz - Rendőrségi médium!

Zookeepers: did you know? Asian Water Monitor facts & habitat! - #4 - [Planet Zoo]

A bonobó az utolsónak felfedezett emberszabású főemlős. 

Felfedezésének története egy belga múzeumban kezdődött 1929.-ben és eleinte a közönséges csimpánz alfajának gondolták, emiatt törpe csimpánznak nevezték el.

Pontosabban először 1928.-ban ismerte fel külön taxonként Ernst Schwarz német zoológus, emlőskutató és herpetológus egy a belgiumi Tervuren Múzeumban található koponya alapján, amelyet korábban fiatal csimpánzénak gondoltak. 

Schwarz csak 1929.-ben tette közzé megállapításait, és törpecsimpánz néven a bonobót a csimpánz alfajai közé sorolta Pan satyrus paniscus néven.

Külön faji státuszra Pan paniscus néven a Természetvédelmi Világszövetség és a Természetvédelmi Világalap alapítója, Harold Jefferson Coolidge Jr. amerikai zoológus emelte 1933.-ban. WWF (World Wide Fund for Nature)
Így lett a Pan, azaz a Csimpánz nem két fajából a közönséges csimpánz mellett a másik faj, és míg a közönséges csimpánzokat négy alfajba sorolják, a bonobónak nincs alfaja.

A bonobók és a csimpánzok közötti főbb viselkedésbeli különbségeket az 1950.-es évek elején részletezte előszőr a salzburgi Haus der Natur alapítója, Eduard Paul Tratz osztrák zoológus és a berlini állatkert igazgatója, Lutz Heck német zoológus, író és kutató.
Ők ajánlották a bonobo nevet is a fajnak, amely feltehetően a Kongó-folyó melletti Bolobo városából származó szállítóládán lévő elírásból származik, amely közel van ahhoz a helyhez, ahonnan az első bonobo példányokat befogták az 1920.-as években.

A George Washington Egyetem kutatói 2017.-ben publikáltak egy tanulmányt, miszerint a bonobók a közönséges csimpánzoktól nagyjából 2 - 2,5 millió évvel ezelőtt váltak külön, az embertől pedig állítólag nagyjából 8 millió évvel ezelőtt, így ezt a két fajt tartják a Homo sapiens legközelebbi rokonának. 

A bonobók mindenevők, táplálékuk főleg növényekből áll, 57%-ban gyümölcsből, ezt egészítik ki levelekkel, mézzel, tojással, kisebb gerincesekkel, mint pl. a mókusfélék vagy bóbitásantilop-félék és egy újonnan felfedezett szarvasgombafélét, a Hysterangium bonobo-t, is eszik, amit emiatt e fajról neveztek el.

Nincs meghatározott területük és a csoportjaik széles körben portyáznak. Habár a hím - nőstény kapcsolatban a hím a domináns, a nőstényt nem erővel és agreszivítással nyeri meg magának, hanem udvarlással és ajándékozással. Ettől függetlenül a csoportokat nők irányítják és a hímek státusza az anyjuk státuszától függ.

A szexuális tevékenység általában fontos szerepet játszik a bonobo társadalomban, egyes tudósok szerint üdvözlésként, társadalmi kötelékek kialakításának eszközeként, konfliktusmegoldásként és konfliktus utáni megbékélésként is használják.
Ez az egyetlen faj az emberen kívűl, ahol megfigyelték a csók esetén a nyelv használatát is és amely szemtől szembe párosodik. Habár az utóbbi esetében egyszer egy nyugati gorilla párt is lencsevégre kaptak így.

További információkért és érdekességekért nézd meg az alábbi videót!

🙊🙉🙈Állatbemutató #133 | Bonobó - Szinte ember!

Zookeepers: did you know? Bonobo facts & habitat! - #15 - [Planet Zoo]

A szarvasvipera a hüllők osztályának tagja, ezen belül a pikkelyes hüllők rendjébe és a viperafélék családjába tartozik.

A viperafélék közé három alcsalád tartozik, összesen 36 nemzetség, Azemiopinae, a Gödörkésarcú viperák és a valódi viperák.

Az Azemiopinae alfajnak egyetlen nemzetsége és abban egyetlen faja van, a gödörkésarcú viperák közé 23 nem tartozik 155 fajjal, de a szarvasvipera a valódi viperák közé tartozik, és ebbe az alfajba 13 nemzetség és 92 faj tartozik.

A szarvasviperát a sokat emlegetett Linneaus, azaz Linné írta le 1758.-ban, Cerastes cerastes tudományos névvel, és az idők során a nevének közel 20 szinonimája volt.

Az alfajai tekintetében a források ugyancsak megoszlanak, egyesek szerint nincs alfaja, viszont egy 2003.-ban kiadott tanulmány három alfajt ismer el.

Elterjedési területe Észak-Afrika és a Közel-Kelet. Afrikában Mali, Marokkó, Mauritánia, Algéria, Tunézia, Niger, Líbia, Csád, Egyiptom, Szudán, Etiópia, Szomália területei tartoznak az élőhelyei közé, míg a Sínai-félszigettől és Izraeltől kezdve Kuwaitig, délen pedig Jemenig és Katarig található meg.

Az arab félszigeten megosztja területeit a régebben alfajaként elismert arab szarvasviperával.

Előnyben részesíti a száraz, homokos területeket, ahol ritka sziklák vannak, és hajlamos elkerülni a durva homokot. Alkalmanként oázisok környékén és 1500 méteres tengerszint feletti magasságban is megtalálható. 

Jellemző rá oldalazó mozgása, melynek során teljes súlyát a homokba nyomja, emiatt nyomai alapján a teljes testlenyomatát látni lehet a homokban, olyannyira, hogy akár meg is lehet számolni a hasi pikkelyeit ezekből a lenyomatokból.

A mérgezés általában duzzanatot, vérzést, nekrózist, hányingert, hányást és véres vizeletet okoz.

A magas foszfolipáz A2 enzim tartalom kardiotoxicitást, vagyis szív károsodást és myotoxicitást, vagyis izomsejt elhalást okozhat.

A szarvasvipera méreghozama változó lehet, a mérések szerint a szárított méreg 19 mg és 100 mg közötti tartományban található, ami nem játékkígyóra vall, mivel a becsült halálos dózis emberre 40-50 mg.

További információkért és érdekességekért nézd meg az alábbi videót!

🐍Állatbemutató #134 | Szarvasvipera - Enyhén halálos

Állatbemutatóim második részében az Okapit mutatom be nektek.